Hétpróbások vacsorája

2021.05.03

Az idei Házasság Hete programhoz kapcsolódva kerestük 2020 hétpróbás párját. A jelentkezőknek hét napon át kellett különböző feladatok elvégzésével bizonyítaniuk összetartozásuk erejét, játékos kedvüket. Végül két pár volt, aki minden próbát kiállt. 

Meg kell valljam, őszintén irigykedtem a játék során. 

Talán a résztvevők nem is sejtették, de az, hogy végig csináltak minden feladatot, hogy ennyi év után is ilyen kreatívan tudtak együtt dolgozni, jelzi mennyire összeszokott, erős párosok. Olyan párok, akik még mindig tudjátok élvezni a játékot, bele tudjátok vonni egymást egy jó buliba.

Bár ez a 7 próba csak egy kis játékos kísérlet volt arra, hogy a télvégi, karanténos időszakban találjunk valami pozitív gondolatokat, érzeteket ébresztő programot, mégis ennél sokkal több a jelentősége. Az olyan párok, mint ők adják egy közösség hajtóerejét. Az egymásra hangolódás képessége olyan példa a gyerekeik (és nem nagy szó, ha azt mondom, a falu többi párja számára is), melyre nagyon ritkán figyelünk oda, pedig az egyik legfontosabb dolog.

Remélem, ez a kis játék szerzett a résztvevőknek néhány vidám pillanatot. 

Kívánom, hogy még sok-sok szép évet töltsetek együtt, és még sokszor legyetek kaphatók egy kis vidám játékra!